Az iskolai udvari játékoknak sok különféle előírásnak kell, hogy megfeleljenek, melyek biztosítják majd a rajtuk játszó gyerekek számára a saját, és társaik biztonságát.
Mely igen fontos, főleg, hogy az iskolai udvari játékok kategóriáján belül nem kizárólag a hagyományos játékokat értik, mint például a homokozók, mászó várat, hanem olyan tornaórai felszereléseket is, melyek kültéri használatra is alkalmasak.
A kültéri tornapályák az iskolai udvari játékok körében azért is népszerűek, mert a gyerekek sok esetben előszeretettel használják őket akkor is, ha nem muszáj, akár a szünetekben, vagy épp a napközi alatt is csinálnak majd vízszintes létrát, a bordásfalat, vagy épp a párhuzamos korlátot.
Egyre fontosabb a mai jóléti társadalmakban, amikor egyre egészségtelenebbül és egyre kevesebb testmozgással éljük az életünket, hogy megszeressük a testmozgást és az iskolai udvari játékokban is ez a jó, hogy ezt a célt szolgálják a gyerekek életében. A 2020-as év pandémiája igazolta például, hogy a bezártság a fittség leépüléséhez vezethet. Ezt már csak azért sem érdemes kivárni, mert a legyengült immunrendszer csak még inkább kiszolgáltat minket a különböző betegségeknek.
Leave a Comment